By: Mica Billdip sztorik - Dipcica

*Bill*

-Mi a franc ez? - bök a kezemben tartott lény felé Bella.

-Az utcán találtam.

Bella undorodva néz rám.

-És te úgy döntöttél, hogy haza hozod ezt a rühes szőrcsomót? Tudod, hogy utálok mindent, ami aranyos!

-Ugyan, hugi! Ne legyél már ilyen goromba!

-Pff. - fújtat, majd megfordul, és távozik.

Szőke haja libeg, ahogy távolodik. Lenézek a kezemben doromboló barna kiscicára.

-Hát, Dipper... egyedül maradtunk!

-Meow. - néz rám varázslatos zöld szemeivel.

Felviszem az emeletre, és elengedem a szobámban. Lassan lépked el tőlem, de egy métert se megy, mikor visszafordul. Bal oldalán összeborzolódott a szőre. Utána mászok, és kisimítom, így felismerhetővé válik a furcsa jele, amely a Nagy Göncölt ábrázolja. Innen van a neve is.

-Meow. - „válaszolja", majd beszalad az ágyam alá.

-Hé, Dipper! Gyere csak elő!

Nem sokkal később mocorgást látok az ágy alatt. Először az apró farkincája bukkan elő, aztán lassan a többi része is. És... valamit ráncigál. Letérdelek mögé, és a hátsó lábainál fogva teljesen kihúzom. Mi a...? Fogai közt egy régi, fehér-kék sapkát tart, aminek az elején egy kék fenyőfa van.

-Meow! - nyávogja teli szájjal.

Elveszem tőle a sapkát.

-Tetszik, mi? - nevetek.

-Meow! - válaszolja, és kidugja apró rózsaszín nyelvét.

Elgondolkodva nézegetem a sapkát.

-Mit szólnál, ha csinálnék neked egy ilyen sapkát?

Dipper oldalra döntött fejjel néz rám vissza.

-Mármint... egy neked jó méretűt.

Csettintek egyet, és a sapka összezsugorodik. Van előnye annak, ha démonnak születtél. Hátra dőlök és végig fekszem az ágyamon, kezemben a sapkával. Feltartom magam elé az apró sapekot, és megvizsgálom. Hogy ez miért tetszik neki... Dipper próbál felugrani, de nem sikerül neki.

-Meow! - nyávogja panaszosan.

Oldalra fordulok, felveszem és magam mellé teszem.

-Mi a helyzet?

Felugrik a mellkasomra, és a kezemben tartott sapkát figyeli. Elnevetem magam, és a fejére nyomom a sapkát. Rázni kezdi a fejét, így sajnos lebukfencezik rólam. Azonnal utána kapok.

-Hé, kishaver! Minden oké? - nézek rá aggódva.

Dipper tovább rázza a fejét, amitől megint felborul. Leveszem róla a sapkát, mire megnyugszik.

-Mi a gond, Dipper?

Mintha értené a kérdésemet, leül, és az egyik mancsával piszkálni kezdi a...

-Hát persze! - ülök föl - A füleid!

-Meow! Meow! - nyávogja, mellső lábaival vidáman kalimpálva.

Az íróasztalom felé nyúlok, és az ollóval két helyen belevágok a sapka tetejébe.

-Kész is, kishaver! Tessék!

Közelebb jön hozzám, és leül, hogy ráadhassam a sapkát. Mikor szétfeszítem a fülének szánt lukat, előre hajol, hogy jobban hozzáférhessek a füléhez. A fülét áthúzva párszor jelzi, hogy fáj amit csinálok, de nem karmol vagy harap meg. Sőt, mikor végzek, hálásan dorombolva bújik hozzám.

-Semmiség, Fenyőfa! - mosolygok rá.

Dipper a név hallatán fújtatni kezd. Pedig nekem baromira tetszik ez a becenév!

By Mica: Billdip - Tiszta lappal 2. fejezet

2. fejezet - Vonzó démonok

*Dipper*

Egész éjjel alig aludtam egy szemhunyásnyit. Álmomban egy kék szempár üldözött. Egyszerűen képtelen vagyok kiverni a fejemből azt a titokzatos démont! Hiába rángatott ma magával a városba Mabel, nem tudok másra gondolni, csak a ragyogó szőke hajára, jég kék szemeire és letaglózó mosolyára.

Azt hiszem, kezdek becsavarodni. Normális ez egyáltalán?

- Mi a baj, tesó? - kérdi Mabel.

Úgy tűnik, hangosan gondolkodtam. De ki más segíthetne ilyen téren, ha nem ő?

- Tegnap megismerkedtem valakivel. - kezdek bele halkan.

- Ez nagyszerű! - lelkesedik - A tegnapi sétád közben, ugye? Azért maradtál ki olyan sokáig?

Nem vár választ, azonnal folytatja a kérdezősködést.

- Ú, és hogy néz ki? Találgathatok? Magas, ugye? És vékony! A szeme kék, ééés… barna a haja! Eltaláltam?

Elnevetem magam.

- Igen, igen, igen, és nem. A haja szőke és fekete, a többi stimmel.

Mabel visongani kezd, és a minket bámuló embereket figyelmen kívül hagyva, folytatja.

- Te jó ég! Miatta jársz ennyire máshol?

Bólintok mosolyogva.

- Akkor igazán dögös srác lehet! - húzza széles vigyorra a száját.

Igen, Mabel tudja. Miután Wendynek szerelmet vallottam, és ő elutasított, egyszerűen lehetetlenné vált számomra a randizás. Akárhány lánnyal is próbálkoztam, csak Wendy járt a fejemben, és mindenkiben őt láttam. Ez azonban megváltozott, mikor odahaza megismerkedtem Williammel, akit Mabel mutatott be nekem. Szegény húgom csak egy jó barátot akart nekem. Nem tudhatta, hogy William meleg. Igazából egész jól kijöttünk egymással. Sőt, nagyon is jól. És neki köszönhetem, hogy találtam kiutat a Wendy iránti érzéseimből.

- A hallgatásodat igennek veszem. - térít vissza Mabel.

Elvörösödik az arcom, és lesütöm a szemem. Mabel felnevet.

- Ezek után muszáj lesz bemutatnod nekem! - erősködik - Sőt, lehet, hogy lenyúlom tőled!

Mosolyogva forgatom a szemem.

- Na, és mi lesz Jasonnal? - kérdem felvont szemöldökkel.

Mabelnek elkerekedik a szeme, és olyan halkan válaszol, hogy én is alig hallom.

- Jasonnak nem kell erről feltétlenül tudnia.

Mindketten elnevetjük magunkat.

*Bill*

Türelmetlenül várom, hogy Fenyőfa végre hazaérjen. Tegnap éjjel nem aludtam túl jól, ezért tettem egy titkos látogatást a kalyibába. Az időm nagy részét azzal töltöttem, hogy Fenyőfát néztem, ahogy alszik. Gyakran fölébredt, és olyankor el kellett rejtőznöm, de élveztem. Egyszerűen imádnivaló, ahogy olyan békésen fekszik, és időnként motyog valamit. Egyszer meg is érintettem az arcát, amitől álmában elmosolyodott. Fogalmam sincs, mit álmodhatott, de igazán aranyos volt. Ahogy így elmélázok, ajtócsapódást hallok. Odakapom a fejem. Fenyőfa most ért haza, de engem még nem vett észre, mert itt ülök az egyik tartógerendán. Egy pillanatig habozok, hogy szóljak-e neki, de mikor elkezdi levenni a ruháit, rájövök, hogy a köszönés még várhat. Fenyőfa a földre hajítja a kék kardigánt, és csukott szemmel végigfekszik az ágyán. Nincs rajta más, csak egy alsónadrág és egy piros póló. Ekkor veszem észre a bal karján lévő tetoválást. Engem ábrázol, a démoni alakomban, körülöttem Fenyőfa, Hullócsillag és a többiek jelével.

Vajon miért varratta ezt magára?

De nincs időm ezen gondolkodni, mert alattam Fenyőfa kinyitja a szemét, és azonnal észrevesz.

- Whoa! - nyögi meglepődve - Te meg mit keresel itt?

Azonnal felül az ágyában, és én is leugrok a tartógerendáról.

- Ez mi? - mutatok a tetoválására.

Azonnal odakap, és jobb kezével eltakarja a motívumot. Mintha nem láttam volna!

- S-semmi. - makogja.

Felvonom a szemöldökömet, jelezve, hogy nem vagyok hülye.

- Dipper… - noszogatom - Mit jelent?

- Ez egy szimbólum, ami a múltamhoz köt. Nem olyan fontos.

- Mármint… mit jelent neked? - mosolyodok el halványan.

Lesüti a szemét.

- Nem szeretnék erről beszélni.

Letérdelek elé, és úgy nézek fel rá.

- Miért?

- Mert egy olyan részemhez tartozik, aki… - kezdi, de elharapja a mondat végét.

Úgy döntök, hogy nem faggatom tovább. Felé nyúlok, és elhúzom a kezét a tetoválása elől. Eleinte vonakodik, de nem akadályoz meg. Mutatóujjamat végighúzom a démoni alakomat ábrázoló részen.

- Nagyon fájt? - kérdem.

Nem tehetek róla, a hangom szomorú. A francba, hiszen a fiú, akit szeretek, a bőrére varratta a szimbólumom!

- Csak egy kicsit. - füllenti - De az eszmei értéke számít.

Hiába próbálom kiolvasni a gondolataiból, mit is jelent számára, egyszerűen kizárt az elméjéből. Csak egy dolgot tudok kiolvasni:

Ó, nem! Ezt nem tudod meg addig, míg önszántamból el nem mondom!

A mosolya kiszélesedik.

- Volt már dolgom más gondolatolvasó démonnal. Úgyhogy bocsi, de az akaratom nélkül nem tudhatsz meg semmit.

*Dipper*

- Nagyon fájt? - kérdi szomorkás hangon.

Igen, eléggé fájdalmas egy tetoválás. De az önbecsülésemnek nem tenne jót, ha őszintén válaszolnék erre a kérdésre.

- Csak egy kicsit. - füllentem - De az eszmei értéke számít.

A démon elgondolkozva néz rám, és egy pillanaton belül meg is érzem, hogy próbál az elmémben turkálni.

Ó, nem! Ezt nem tudod meg addig, míg önszántamból el nem mondom!

Elmosolyodok.

- Volt már dolgom más gondolatolvasó démonnal. - mondom kicsit büszkébben - Úgyhogy bocsi, de az akaratom nélkül nem tudhatsz meg semmit.

Az elmúlt nyolc évemet a tanuláson kívül azzal töltöttem, hogy a lehető legprofibb legyek, hogy Ford számíthasson rám, ha leutazok hozzá. De miután sikerült Billt legyőzni, a városkától nem messze földet ért űrhajó megsemmisült, így egy-egy rejtélyt pár órán belül sikerült megoldanom. Hiszen Bill nem állt az utamban, Stan nem hazudott többet (legalábbis a várossal kapcsolatban), Ford itt volt és segített. Ja, és a város lakói is tudnak mindent, mert a Vak Szem Társasága „felbomlása” után minden emléket visszaadtunk a tulajdonosának. Vak Ivan tévedett. Az emberek hamarabb megbarátkoztak a természetfeletti gondolatával, amely érthető mindazok után, amit Bill művelt, mikor tizenkét éves voltam.

- Kivel? - zökkent vissza B, arcán zavart kifejezéssel - Milyen más gondolatolvasó démonnal?

Vállat vonok.

- Mindegy. - legyintek.

De már késő, felkeltettem az érdeklődését.

- Ki az a démon? - kérdi rendíthetetlenül.

Felsóhajtok. Végülis, Bill egy olyan része az életemnek, ami nagyban meghatározza a személyiségemet. És a tetoválást nem feltétlen kell neki megmagyaráznom.

- Egy nálad jóval erőszakosabb és manipulatív démon. - mondom végül - Bill Cipher.

Elkerekedik a szeme.

*Bill*

- Bill Cipher.

Nem akarok hinni a fülemnek! És egyszeriben nem tudom, hogyan kéne reagálnom. Egyik részem hangosan felnevetne, mert Fenyőfának fogalma sincs, hogy épp azzal az erőszakos és manipulatív démonnal beszélget. De… A másik részem megbántódott. Amit Fenyőfa az imént mondott, száz százalékban alátámasztja azt, amitől eddig csak tartottam.

*Dipper*

- Ismered? - kérdem egy perc csend után.

A démon nem válaszol.

- Hahó! Föld hí…

- Most mennem kell. - áll fel.

Csodálkozva nézek rá.

- Miért? Valami rosszat mondtam? - kérdem aggódva.

Lehet, hogy jóban vannak? Vagy - te jó ég - rokonok?

A démon felnevet, de semmi jókedv nincs a hangjában.

- Egyik se.

Ó. Annyira megdöbbentem, hogy el akar menni, hogy megfeledkeztem a gondolatom védelméről. Pedig ilyen ritkán fordul elő velem. Sőt, szinte soha.

- Ne menj még! - kérlelem.

- Sajnálom, Dipper, de nem maradhatok tovább. - néz rám szomorúan.

- De, ugye még látjuk egymást? - kérdem rémülten.

Melegen elmosolyodik, így az aggodalmam elszáll.

- Nem szabadulsz meg tőlem ilyen könnyen, kölyök! - mondja, majd eltűnik.

Felsóhajtok, és levágódom az ágyra. Halványlila gőzöm sincs, hogy mi történhetett!

By Mica: Billdip - Tiszta lappal 1. fejezet

1. fejezet - Üdv újra Gravity Fallsban!

*Bill*

Egymagam sétálgatok Gravity Falls sötét erdejében. A késődélutáni napfény csak egy-két helyen tör át a fák lombkoronáján, így a gyér fényben könnyű eltévedni. De nem nekem. Egyszerűen képtelen voltam tovább távol maradni a kalyibából, mert tudom, hogy hamarosan megérkezik. Furcsa érzés kerít hatalmába, mikor rá gondolok. És ez nem normális egy démonnál.

- Stan bácsi! - hallom meg Hullócsillag visongását.

Elmosolyodom. Ez biztos jele annak, hogy épségben megérkeztek. Fenyőfát azonban nem hallom. Sietősebbre veszem a lépteimet, és megbújok egy fa mögött, ami mögül tökéletesen ráláthatok a Pines család autójára. Először Hullócsillag ugrik ki az autóból. Valószínűleg annyira izgatott, hogy elfelejtette kikapcsolni az övét, és idáig azzal bajlódott. Mikor kipattan a családi autóból, rögtön Stan nyakába ugrik. Hiába közeledik a húszhoz, Hullócsillag olyan maradt, mint tizenkét évesen. Fenyőfa azonban még mindig sehol.

- Gyerünk! Mi lesz már, Fenyőfa? - mormogom magamnak.

Ekkor kinyílik a másik, hozzám közelebb eső ajtó, és lazán kiszáll egy magas fiú, farmerban, piros pólóban és sötétkék kardigánban.

- F-fenyőfa… - motyogom döbbenten.

Amióta utoljára láttam (egészen pontosan 2 éve, 10 napja és 18 perce - nem mintha számoltam volna…), finoman szólva is sokat változott. Megnyúlt, egy kicsit izmosabb is lett, és már nem hordja a fehér-kék fenyőfás sapkát. Az imádnivaló kisfiúból egy igen érett és vonzó fiatal lett. És már nem félek bevallani magamnak mindezt. Mert kedvelem Fenyőfát.

- Dipper! - lép ki az ajtón Ford, és széles mosollyal az arcán köszönti.

Fenyőfa vidáman csatlakozik húgához és a két Stanhez. Szüleik azonban nem szállnak ki, pedig szívesen megismertem volna Mr. és Mrs. Pinest. Még sose láttam őket. Az anyósülés felőli ajtó kinyílik, és egy női hang megkéri Fenyőfát, hogy szedje ki a csomagjaikat. Fenyőfa szót fogad, és gyorsan kiszedi kettejük bőröndjét. Leteszi őket a verandára, majd Hullócsillaggal együtt visszamennek az autóhoz, hogy elbúcsúzzanak szüleiktől. Majd az autó elhajt, otthagyva az ikreket.

*Dipper*

Mikor anyáék autója elhajt, sóhajtok egyet. Kétévente, mikor leutazunk nyaralni, Mabellel mindketten rengeteget írunk nekik. Viszont hasonló a helyzet akkor is, ha éppen otthon nyaralunk, csak olyankor a két bácsikánknak írunk. Ahogy elgondolkozva követem tekintetemmel az ezüst autót, a fák közt megpillantok egy alakot. Figyelmem a távolodó autóról az idegenre terelődik. Elől szőke, hátul pedig fekete haja van, jobb szemét fekete szemfedő fedi, és a ruhája furcsa. Leginkább egy fekete öltönyhöz hasonlít, zakója sárga és hátul hosszú. Ehhez fekete kalapot és csokornyakkendőt visel. Mikor találkozik a tekintetünk, egy ideig egymást nézzük, majd eltűnik.

- Mi a baj, Dipper? - kérdi kíváncsian Ford.

Felé fordulok. Mabel és Stan már bementek, így csak ketten maradtunk.

- Semmi. - hazudom - Csak arra gondoltam, hogy teszek egy rövid sétát az erdőben. Hosszú volt az út, és most jól esne a séta.

Ford elmosolyodik.

- Persze, menj csak.

Már nyúlna a bőröndökért, de megelőzöm.

- Ne fáradj, majd én beviszem. - mosolygok fel rá.

Nem szeretném megemlíteni neki, hogy nem bírná el a bőröndöket. Nagyjából öt éve hagyta abba a város rejtélyeinek megfejtését. Már a hetvenes évei közepén jár, így nem bírná. Mikor lejöttünk nyaralni Mabellel, pár feladatot megcsináltam neki, de ritkán kért tőlem ilyesmit. Bemegyek a kalyibába, és felviszem az emeletre a bőröndünket. Kikapom a sötétkék dzsekimet, a vállamra dobom a hátizsákom, és már rohanok is le a lépcsőn.

- Majd jövök! - kiáltom, és már kint is vagyok.

Még pár óra, és besötétedik, úgyhogy sietnem kell.

- Hahó! - szólalok meg, bár nem tudom, hogy miként reagálnék, ha valaki válaszolna - Nem tudom, hogy hallasz-e. De szeretnék veled beszélni.

A hangom nyugodt, bár belül tartok attól az idegentől. Nem tudhatom, miféle alak.

*Bill*

- Hahó! - hallom meg Fenyőfa remegő hangját.

Kicsit közelebb merészkedek hozzá, de még nem állok készen a találkozásra.

- Nem tudom, hogy hallasz-e.

Minden figyelmem a tiéd, Fenyőfa! - gondolom halványan mosolyogva.

- De szeretnék veled beszélni. - folytatja.

Úgy döntök, hogy teljesítem a kérését. Már nem az a naiv és gyenge kölyök, akit megismertem. Belerúgok egy levélkupacba, hogy felém forduljon, és ne kelljen hátulról megközelítenem. Nem akarom ráhozni a frászt.

- Ki van ott? - kérdi bátran, és felém fordul.

Lassan előlépek a fa mögül. Fenyőfa összehúzott szemmel vizslat, és mikor „felismer”, halványan elmosolyodik.

- Szia! - köszön barátságosan - Te voltál az, a fa mögött, ugye?

Tudja a választ, de azért bólintok. Nem lep meg a higgadt és barátságos hangja. Mindig így viselkedik, ha Gravity Fallsba jön. A tizenkét éves kölyökből profi lett, akárcsak Fordból. Le se tagadhatnák egymást.

- És miért leselkedtél a fa mögül? - kérdi.

- Titeket vártalak. - válaszolom őszintén.

Jobban mondva téged. - teszem hozzá gondolatban.

Fenyőfa értetlenül ráncolja a homlokát.

- Ismerjük egymást?

- Igen. Legalábbis, én mindent tudok rólad, Dipper Pines. - mosolyodom el.

Fenyőfa meg se rezzen.

- Mi vagy te? Gondolom, nem csak egy átlagos ember. Igazam van?

- Igen. Én egy démon vagyok.

Alig láthatóan elkerekednek a szemei.

- Ne aggódj, nem foglak bántani. - villantok rá egy barátságos mosolyt.

- Hogy hívnak? És miért vártál ránk?

Jaj, ne! Pont ezt akartam elkerülni! Nem mondhatom meg neki a nevem, mert akkor kiakad. De hazudni se szeretnék neki. Inkább figyelmen kívül hagyom az első kérdését, és rátérek a másodikra.

- Vártam, hogy megérkezz.

Gyanakvón végigmér, és egyet hátra lép.

- Mit akarsz tőlem? - kérdi, az előbbiekhez képest kevésbé kedvesen.

- Mondtam, hogy nem foglak bántani! - nézek rá hitetlenül.

Fenyőfa erre felnevet, bár a hangjában egy cseppnyi jókedv sincs.

- Mindenki ezzel kezdi. Aztán, mikor nem figyelsz, hátba támadnak.

Bűntudatot érzek az utolsó mondatától, elvégre nem egyszer támadtam már hátba, mikor tizenkét éves volt. Nem csoda, ha nem bízik meg bennem. Épp ezért nem fedhetem fel a kilétemet.

- De mégis… - folytatja elgondolkodva - Azt hiszem, benned megbízhatok.

Nem tudok ellenállni, hatalmas, és valószínűleg szörnyen idétlen mosoly terül szét az arcomon.

- De még mindig nem mondat meg a neved. Miért? - kérdi.

Felsóhajtok.

- Mert félek, hogy többé rám se bírsz nézni, ha elmondom.

Fenyőfa közelebb lép hozzám, és vidáman mosolyog.

- Szimpatikus vagy nekem, szóval nem hiszem, hogy ezen a neved változtatna.

Örülök, hogy te így látod, kölyök…

- Szólíts B-nek.

- B? - néz rám furán.

Oké, oké, tudom! Nem a legjobb név! De mondtam már, hogy nem akarok neki hazudni! És a féligazság nem hazugság, ugye? Ugye?

- A többit majd később.

Szerencsémre rám hagyja.

*Dipper*

Úgy döntök, hogy ráhagyom. De támad egy remek ötletem.

- Nem tartasz velem egy nyugodt esti sétára?

B lelkesen bólogatni kezd.

- De! Remekül hangzik!

Megfordulok és megindulok befelé az erdő mélyére, de megtorpanok, mikor nem hallom magam mellett a szőke démon lépteit.

- Nem jössz?

- Ne menj ilyenkor az erdőbe! Nemsokára besötétedik.

Elmosolyodom.

- Ugyan, miattam nem kell aggódnod! Nem most vagyok itt először. Fel vagyok készülve mindenre. - mondom, és megpaskolom a hátamon lévő táskát - Te pedig egy démon vagy, nincs mitől félned.

Ismét elindulok, de B megállít.

- Dipper… ne menj! - kérlel.

Visszafordulok hozzá, és aggódó kék szemétől földbe gyökerezik a lábam.

- M-miért?

- Mert… nem szeretném, hogy… bajod essen.

Fogalmam sincs, hogy ki ő, hogy honnan ismer, és hogy én miért nem emlékszek rá, de…

- Te jó ég, már lassan hét óra! Haza kell menned! - térít vissza a valóságba B, és finoman a kalyiba irányába toszogat - Le fogod késni a vacsorát!

- Jó, jó, értettem! - nevetek fel zavartan, mire a démon elenged, és szembe fordulok vele - Visszamegyek, ha megígérsz nekem valamit!

Sikerült felkeltenem B érdeklődését.

- Mit?

- Hogy még látjuk egymást.

B kivillantja ragyogó fehér fogait.

- Rendben van! - nyújtja felém a kezét, amit elfogadok - És üdv újra Gravity Fallsban!